2024. augusztus 2. péntek

olvasd barukh heti naplóbejegyzéseit meg-nem-született és képzeletbeli családtagjai helyett

drága rózsika néni, zsófi, kis barukh, többiek,

remélem, hogy hírlevelem jó egészségben és biztonságban talál benneteket.

nem tudom, hogy mi történt, hogy ez már az új időgazdálkodás eredménye, vagy “csak” annak az eredménye, hogy levettem magamról a לחץ-ot, és sokkal kevesebbet és mást várok magamtól, vagy egyszerűen “csak” a pontosabb célmeghatározás miatt, vagy simán a bioritmusom változott, vagy az összes együtt, de az elmúlt héten nagyon jól haladtam a munkával, miközben nem éreztem magam sem jobban, sem energikusabban, mint korábban.

mindegy, a lényeg, hogy ב״ה jól ment.

úgy volt, hogy hétfőn leveszik babus fekvőgipszét, és járógipszet kap, és akkor lesz még két napjuk csavarogni a szerdáig budapesten időző lengyel barátjával, de amikor bementünk a gipszcserére, kiderült, hogy a röntgenkép alapján felmerült egy ortopédiai probléma (vmi steinberger vagy wertheimer vagy hasonló nevű betegség) lehetősége, és bár senki nem tartja valószínűnek, kizárni sem lehet, úgyhogy pár napig még marad a fekvőgipsz, utána új röntgen, aztán ha minden oké, akkor jöhet vmi speckó járógipsz. szegény babus ♥️♥️♥️

végre megírtam és megosztottam a beköszönő verset az új 80+ válasz projektemhez. egyelőre kevesen reagáltak, és még senki nem iratkozott fel rá, de ez természetes. inkább csak azért voltam csalódott, mert senki nem tett röhögő fejet a gót-betűs ál-latin alcímre, amit feltettem a cover picture-re: “tón a lúd átusz visszaúsz meg átusz”. na, mindegy. lehet, hogy ez egy olyan belső poén, amit egyedül én értek?

megcsináltam a cover picture-t ahhoz részhez a barukh.org-on, ahová az izraeli témájú verseimet teszem majd. a kép nyilvánvalóan (legalábbis nekem nyilvánvalóan) obi-wan kenobit idézi, aki mos eisley-t azzal az azóta klasszikussá vált mondattal jellemezte, ami a magyar fordításban így hangzott: mos eisley… a galaxis leghitványabb söpredéke…

az angol eredetiben pedig így:

így szerepel az én az angol nyelvű cover picture-ömön is:

mivel a filmbéli eredeti mondatnak más a szerkezete, mint a magyar fordításnak, az én angol verzióm is más, mint a magyar eredeti, nem fordítás, inkább a tartalmat és a hangulatot adja vissza. nagyon büszke vagyok rá, mert a magyar eredetinél több rétege lett azzal a középső sorral, és azzal, hogy már nem is az együttélés illúziójáról beszél, hanem a létezés illúziójáról, amit komolyon gondolok, és írtam is róla.

apropó, izrael az elmúlt héten kinyírta a hamasz két csúcsvezetőjét, akik személyesen voltak felelősek október hetedikéért. az egyiküket beirut határában, a másikukat teheránban. mindketten felrobbantak, azonnal meghaltak, nem szenvedtek. nem ünnepelek, ahogy háromezer éve nem illik ünnepelni a fáraó halálát, mert jámbor zsidó nem ünnepel az ellensége halálakor, és még némi szánalmat is érzek, mind a fáraó, mind a hamaszosok miatt, elsősorban inkább a szeretteik iránt, nyilván, de közben azt is gondolom, hogy nem tehettünk mást. ahogy eichmannt is ki kellett végezni, és hitlert is ki kellett volna, ha nem lett volna öngyi. pedig nem hiszek a halálbüntetésben. ahogy nem hiszek ártatlan zsidók százainak és millióinak meggyilkolásában sem.

aztán, hogy most mi lesz, azt csak örökkévalócska tudja. irán bosszúval fenyeget, ami nagyon nem hangzik jól. még bibi is azt mondta a tévében, hogy embert próbáló napok várnak ránk. örülök, hogy judit és a gyerekek nincsenek ott, és sajnálom, hogy én nem vagyok ott. ha kibírnám nélkülük, ott lennék.

(egy-két óránként bekapcsolom a 12-es csatornát, hogy lássam, kitört-e már az izrael-irán háború. amikor látom, hogy reklám megy, megnyugszom, akkor tudom, hogy még nincs tragédia. amikor tragédia van, akkor napokig, hetekig nem ad reklámot a tévé. szóval, akármilyen hihetetlen, még a tévéreklámoknak is van a jó oldala.)

nézem a normal people minisorozatot. a könyvet már olvastam. mind a kettő teljesen megbabonáz. egyrészt paul mescal a legkülönlegesebb férfiszínész most nekem. két filmben láttam és most ebben a sorozatban nézem.

ez a két film:

nem igazán találok szavakat arra, amit csinál. már gondolkodom rajta egy ideje, akarok is írni róla, itt, vagy versben, de még nem vagyok készen rá.

másrészt nekem sally rooney az egyik legkülönlegesebb író. nem rajong sem izraelért, sem a zsidókért, de, hát, ki tökéletes? amikor a végére érek a normal people-nek, megveszem a conversations with friends-et, és azt is elolvasom.

legyen a szombatotok békés és biztonságos!

szeretettel ölel benneteket ♥️

barukh