az október hetedike utáni különbejáratú párhuzamos univerzum

az eredeti verzió kétezer-huszonnégy február kilencedikén készült budapesten

mi van akkor

ha attól olyan nehéz

olyan elviselhetetlen teher

az egész nemzet számára

ebben az október hetedike utáni létben

megtalálni a helyünket

azért érezzük bolygó szellemeknek

magunkat benne

mert tényleg

nincsen benne helyünk

mert tényleg bolygó szellemek vagyunk

mert október hetedikén

nem csak

ezer-valahányszázan haltunk meg

hanem mindannyian

mi van akkor

ha az iráni atombomba

nem csak elkészült

de ki is lőtték

és be is csapódott

és mi mind meghaltunk

és október hetedike óta

izrael helyén nincs más

csak felperzselt föld

egy újabb hamuból emelt

zsidó emlékhely

és mi

bolygó szellemek

még nem tértünk magukhoz

abból a traumából

amit az egy szempillantás alatt bekövetkezett

megsemmisülésünk okozott

valamint az a tény

hogy világbajnok

hadseregünk

titkosszolgálatunk

és kormányunk

nem védett meg bennünket

egy újabb holokauszttól

és ezért itt kísértünk

négy hónapja

kilenc és fél millióan

miközben

az ellentmondást

ami saját elpusztíthatatlanságunkba vetett

megveszekedett hitünk

és saját nem-letünk között feszül

azzal igyekszünk feloldani

hogy hazugságságok szövevényes hálóját

hozzuk létre együtt

ami négy hónap alatt

egy egész

különbejáratú párhuzamos univerzummá

állt össze

amiben

nem iráni atombomba

csak néhány ezer hamaszos

csapott le ránk

nincs közel tízmillió halott

csak alig kétezer

a felperzselt föld

nem izrael területén van

hanem gázában

mert megmaradtunk

megmaradt a hadsereg

és visszacsaptunk

és bosszút álltunk

és néhány száz izraeli túsz

szabadon bocsátásáról tárgyalunk

és bár a világ

újra nyíltan gyűlöl bennünket

mi boldogan megfizetjük

ezt az árat

sőt

elküldjük eden golánt malmöbe

az eurovíziós dalfesztiválra

hogy megmutassuk a világnak is

hogy élünk

igenis élünk

mert erősek vagyunk

és áldottak

isten kiválasztott népe

és mondjuk

és mantrázzuk

és zsolozsmázzuk

és közben bolyongunk

fáradhatatlanul

és sírunk

és nevetünk

és énekelünk

és öleljük egymást

és szorítjuk egymás kezét

és fogadkozunk

hogy fogunk még táncolni

ebben az életben

de senki más nem hall minket

senki más nem lát