dopamin-napló

FIGYELEM!

barukh most nincs dopamin-deficitben / most nem akar meghalni / ez a vers nem egy néma segélykiáltás

a július huszonegyedikét

megelőző közel két évben

a default dopamin-szint

olyan alacsony volt barukh testében

hogy masszív gyógyszeradagok nélkül

semmilyen feladatot nem tudott elvégezni

még foglalkozni sem velük

ha azok nem hoztak dopamint

vagy ha חס וחלילה még vitték is azt

vagyis

egyszerűen fogalmazva

ha úgy kívánt tőle

motivációt és fókuszt

egy feladat elvégzése

hogy barukh testében

nem állt rendelkezésre

a szükséges kémiai anyag

egy dopamin-deficites időszakban

barukh számára még az is

kihívást jelent

hogy életben akarjon maradni

ha ilyen

kémiai-neurológiai-mentális állapotban

kényszerül arra

hogy olyan feladattal

vagy emberrel

töltsön időt

ami vagy aki

maga is

viszi a dopamint

nem pedig hozza

akkor barukh

mentális károsodást szenved

ha csak egyszer-kétszer

fordul elő ilyen alkalom

akkor viszonylag gyorsan

felépül a károsodásból

ha viszont

rendszeresen kell

dopamint igénylő

feladattal vagy emberrel

időt töltenie

olyan időszakban

amikor ő is dopamin-deficites

akkor a mentális károsodás

hosszú távon érezteti a hatását

mert egy dopamin-deficites időszakban

barukh számára még az is

kihívást jelent

hogy életben akarjon maradni

ezért

amikor a július huszonegyedikét

megelőző közel két évben

futott bele olyan feladatba

vagy emberbe

ami vagy aki éppen barukhtól

tartott volna igényt dopaminra

akkor az öngyilkosság

valamilyen formában

mindig felmerült benne

és többnyire az elsők között szerepelt

az ésszerű next step-ek listáján

ez nem nyavalygás

inkább kémia

vagy biokémia

vagy neurológia

én nem tudom

nem értek hozzá

de nem nyavalygás

az biztos

ezt csak azért emelem ki

mert a dopamin-deficit

nem olyan betegség

mint mondjuk a kovid

a dopamin-deficitet

sem népi gyógymódokkal

sem a mindfulness eszközeivel

nem lehet meggyógyítani

hiába a napfény

hiába a fagyi

még a jószándék is hiába

ha nem olyantól jön

akinél magánál is

napi szinten teszi tiszteletét a halál

a dopamin-deficitet az is súlyosbítja

amikor a dolgozó azt érzi

hogy a külvilág

szüntelenül olyan helyzetek elé állítja

amikben ő szeretne meghalni

de a külvilág erről nem vesz tudomást

mert nem tud

ha akarna sem tudna

a dopamin-deficitet ugyanis

nem lehet elképzelni

és szinte lehetetlen elmagyarázni

nekem is csak ennyire sikerül

és ezért a külvilág

növeli a nyomást a dolgozón

mert azt hiszi

hogy az akarás hiányzik belőle

az akarást pedig

ezt minden gyerek tudja

nyomással kell megteremteni

és amikor a dolgozó

nem tud jobban akarni

hanem megroppan

a teher alatt

nem pedig nő

mint a pálma

akkor a külvilág

mindig készen áll

egy-két ítélettel

és kéretlen tanáccsal

amiknek az a célja

hogy a dopamin-deficites dolgozó

ripsz-ropsz meggyógyuljon

és egyszersmind

jobb belátásra is térjen

készen arra

hogy visszatérjen

a futószalag mellé

vissza oda

ahol egyszer már

meg akart halni

de most már illúziók nélkül

tudván tudva

hogy a külvilág számára

fontosabb a futószalag

mint az ő élete

az egyszeri dolgozó

nem mondja el senkinek

hogy mit érez

hogy minden áldott nap

az öngyilkosság gondolatával játszik

hogy onnan

ahol ő áll

az elmúlás

sokkal ígéretesebb folytatásnak tűnik

mint a kín ésszerűtlen fenntartása…

FIGYELEM!

július huszonegyedike óta

barukh nem akar meghalni

miatta most nem kell aggódni

ez a vers nem egy néma segélykiáltás

vagy ha az is

ezúttal nem barukh-ért

…de az egyszeri dolgozó igen

ő igenis meg akar halni

és igenis néma segélykiáltás

minden mozdulata

és minden lélegzetvétele

de mégsem mondja el

mégsem beszél róla

mert tapasztalatból tudja

hogy ha elmondaná

akkor az annyira extrémnek tűnne

a normális dopamin-szintű

külvilág szemében

hogy azonnal szimulánsnak

vagy hisztisnek

vagy egyenesen őrültnek titulálnák őtet

akitől jobb megszabadulni

mielőtt tényleg valami bajt csinál

barukh-ra visszatérve

röviden

lezárásul

ez:

július huszonegyedikén

történt egy és más

többnyire csupa szörnyű szar

de valahogy

a szörnyű szarok

mégis úgy álltak össze

hogy hosszú idő után

barukh-nál azóta

nem teszi tiszteletét

nap mint nap a halál

(egy csomó verziót írtam

arra mondatra

ami ezután

ide jött volna a legvégére

valami kis óvatosan optimista cukiságot

de egyik sem tűnt egészen igaznak

mindegyikben volt

egy sóhajtásnyi wishful thinking

úgyhogy ez a vers most így ér véget

mérsékelt örömmel a jelent illetően

és kíváncsisággal a jövővel kapcsolatban)