egy karnyújtásnyira barukhtól

a vers eredeti verzióját kétezer-huszonegy augusztus tizenkilencedikén publikálta barukh jeruzsálem nyugati szélén

reggel fél hat van

barukh a konyhaasztalnál ül

és a családi költségvetés fölött görnyed

a folyamatábrát ellenőrzi

ami azt mutatja

hogy honnan hová kell tennie a pénzt

hogy a felszínen maradjanak

az excel olyan

mint egy tükör

a mínuszokban önmagát látja

de életében először ez nem fáj neki

tíz nappal ezelőtt ugyanis

barukh úgy beszélgetett

egy pszichiáterrel budapesten

ahogy a dolgozó elképzeli

hogy pszichiáterrel beszélgetni érdemes

tőle tudta meg

hogy nem bipoláris

vagyis nem mániás-depressziós

ahogy ő önmagát diagnosztizálta

hanem unipoláris depressziós

ezenkívül adhd-s is

vagyis figyelemhiányos

hiperaktivitás-zavara is van

azok az epizódok pedig

amiket a maga számára tévesen

egy bipoláris idegrendszer

mániás időszakainak gondolt

azok valójában

a hiperaktivitásból fakadó

túlpörgések voltak

barukh a pszichiátertől

tudta meg azt is

hogy az amfetamin

(miszerint speed)

amit a húszas éveiben

a szociális helyzetektől való

szorongás csillapítására fogyasztott

szintén azért működött nála

olyan csodálatosan

és olyan végzetesen

mert az tisztította ki

a brainfog-ba

azaz agyködbe

burkolózott elméjét

ezenkívül

az is kiderült

hogy a cipralex

ami egy kedélyjavító gyógyszer

(vagyis antidepresszáns)

azért tud használni neki

mert nem bipoláris

ha ugyanis az lenne

akkor ettől a gyógyszertől

csak még mániásabb lenne

amióta családja van

barukh szinte mindig úgy érezte

hogy egy karnyújtásnyira vannak attól

hogy teljesen elveszítsék a kontrollt

az életük felett

és mind a négyen az utcán kössenek ki

ez az érzés

izraelben sem változott

csak a hangsúlyok kerültek máshová

de ahogy magyarországon

úgy izraelben is

úgy gondolta

hogy a hiba benne van

hogy ő

a lusta

az önző

a felelőtlen 

amiért nem biztosít

olyan életet a családja számára

mint a rendes emberek

havi fizetéssel és befizetett számlákkal

mindig úgy érezte

hogy kifolyik a résein

annak a társadalomnak

ami a rendszerességre

a kiszámíthatóságra

és a megbízhatóságra épül

úgy képzelte

hogy az ő hibája

sőt

az ő bűne az

hogy nem képes

belepasszírozni önmagát

abba a dobozba

amit kijelöltek neki

ahogy barukh

felidézi azt

amit a pszichiáter

mondott neki budapesten

eszébe jut sara ernman

svéd operaénekesnő

(greta thunberg édesanyja)

aki szintén adhd-s

és aki azt írja a könyvében

hogy valószínűleg hajléktalanként élne

ha nem talált volna rá az éneklésre

mint szenvedélyre

és mint megélhetésre

amiért a nézők

annyit hajlandóak fizetni neki

hogy az ő egyetlen fizetéséből

meg tud élni az egész családja

de ő

a sikeres operaénekesnő is úgy érzi

hogy karnyújtásnyira van attól

hogy kifolyjon a réseken

és hajléktalanként éljen

az egész családjával

(gretát is beleértve)

reggel fél hat van

barukh a konyhaasztalnál ül

és a családi költségvetés fölött görnyed

siet

mert nem sokáig bír megülni a seggén

és a konyhaasztal körül sétálva

gondolkodni lehet

de precíz számításokat végezni nem

siet

mert az agya nem tud sokáig

egyetlen dologra koncentrálni

még a versírásra sem

pedig az sokkal szórakoztatóbb

mint a családi költségvetés foltozgatása

siet

de bűntudata nincs már

életében először elfogadta

hogy mindig így fog élni

akár sikeres lesz

akár sikertelen

mindig egy karnyújtásnyira

fogja érezni magát a hajléktalanságtól

lehet

hogy nem lesz

egy karnyújtásnyira a hajléktalanságtól

de érezni akkor is úgy fogja

mert

ha megáll az utcán

és körbepillant

akkor azt látja

hogy azoknak az embereknek

akik többé-kevésbé boldogulnak

abban a világban

ott körülöttük

máshogy van huzalozva az agya

mint neki

hét óra van

barukh leteszi a folyamatábrát

előhúzza a zsebéből a kipáját

táliszba burkolózik és tfilint teker a karjára

az ima elején meghajol

örökkévalócska előtt

és most is érzi

ahogy tíz napja mindig

hogy valami megváltozott

hogy valami megnyugtató

törődő és támogató energia

járja át a testét

mint egy tavaszi szellő

mintha örökkévalócska

szavak nélkül adná a tudtára

hogy tudja

hogy kicsoda ő

kicsoda barukh

és hogy ő

örökkévalócska

teremtette olyannak

amilyen most

és hogy ezt az életet kell élnie

mert nincs neki másik

és ha majd egyszer már

nem akar más lenni

mint akinek örökkévalócska teremtette

és hajlandó lesz magához ölelni

az unipoláris depressziós

adhd-s barukhot

akkor ez a tavaszi szellő

ez a megnyugtató

törődő és támogató energia

az egész útján el fogja kísérni