nem lesz dajkamese

a jom kipuri imádkozás szünetében négy éhes zsidó vitatkozik izraelről egy kárpát-medencei zsinagóga konyhájában

többnyire

miközben sosáná vécéjében kakil

barukh a történelmi atlaszt lapozgatja

sok érdekes dolog van

abban a történelmi atlaszban

az egyik

például az

hogy kóbor zsidók

kilencszáz évvel

a kalandozó magyarok előtt

már az európai

és kárpát-medencei táj

többé-kevésbé megszokott

tereptárgyai voltak

a magyarok

még azt sem tudták

hogy ők a magyarok

hogy mi az az európa

és ki az a kisjézus

amikor a kárpát-medencében

már olyan zsidók éltek

akik akkor már túl voltak

az egész ószövetségen

az újszövetségen

a talmudon

az egyiptomi

a babilóniai

a perzsa

és a római birodalmakon

és legalább három nyelven élték

európai mindennapjaikat

arámiul

héberül

és jiddisül

és talán még latinul is

és/vagy valami neo-latin nyelven

meg persze arabul

mert

apropó!

a történelmi atlaszból

az is kiderül

hogy a bozótlakó

muszlim migránsok

kétszáz+ évvel a magyarok előtt

érkeztek meg és telepedtek le európában

és vittek oda olyan civilizációt

amilyenről a magyarok 

akkor még csak nem is álmodtak

mert ők akkor még

a nyereg alatt puhították

a csodaszarvas-húst

kakilás közben

barukhot arra is emlékezteti

a történelmi atlasz

hogy izrael

és/vagy júdea

palesztina

kánaán

vagy a szentföld

(kinek hogy tetszik)

sohasem volt egy olyan

hollywoodi zsidó álombirodalom

mint amilyenről

az egyszeri zsinagógába járó

hajlamos fantáziálni

mindig is egy átjáróház volt

egy spirituálisan túlfűtött átjáróház

amiről minden nyugat-ázsiai

és európai zelóta azt hitte

hogy kizárólag az ő földje

csak örökkévalócska tudta

hogy egyiküké sem

hogy senki emberfiáé

mert ha már valakié

akkor az övé

de ahol ennek ellenére

vagy éppen ezért

rengeteg halandó vére folyt

és folyik a mai napig

fanatikus pogány

fanatikus zsidó

fanatikus muszlim

és fanatikus körösztény férfiak

vérszomjának köszönhetően

a történelmi atlasz által áttekintett

ötezer év alatt

persze nem csak

vérszomjas

de békeszerető férfiak

és békeszerető nők

és más dzsenderekhez tartozó

pogányok

zsidók

keresztények

és muszlimok is

lakták ezt a pöttömke földet

a zsidók

talán csak abban különböznek

a többiektől

hogy

ők

mi

a magunk

származásával

vallásával

nyelvével

és kultúrájával

sehol máshol

nem vagyunk otthon

nincs

egyetlen

más

zsidó

ország

sem

ahol a héber

a hivatalos nyelv

és a szombat

a hivatalos pihenőnap

ahová haza menekülhetünk

ha örökkévalócska

és/vagy embertársaink

kifürkészhetetlen szeszélyéből

el lennénk űzve

a szóban forgó földdarabról

a jom kipuri imádkozás szünetében

négy éhes zsidó vitatkozik

egy kárpát-medencei zsinagóga konyhájában

étlen-szomjan

hárman

a magyar mellett

izraeli állampolgárok is

a negyedik “csak” magyar

izraelről vitatkoznak

a három fél-izraeli közül

a két öregebb

(az egyik barukh)

kíméletlenül osztja egymást

a magyar fülnek

sértő szavakat

vágnak egymás fejéhez

amiket ők is nehezen viselnek

de mégsem tudják abbahagyni

még ha fáj

akkor sem

mert izraelről van szó

a földjükről

aminek a sorsa

a számukra

élet-halál kérdése

szinte teljesen más

álláspontot képviselnek

mind a katonai

mind a politikai

mind a rövidtávú

mind a hosszútávú

célokat és megoldásokat illetően

csak egy dolog közös bennük

az

hogy valamikor

különböző naptári években

életük különböző pontjain

izraeliek lettek

mindketten

és azóta

ahhoz a földhöz

ahhoz a törzshöz

vannak hozzá kötözve

nem csak egy absztrakt

spirituális szállal

nem csak képeslapokkal

és ajándéktárgyakkal

hanem

kiontott

vérrel

lázzal

takonnyal

és hányással

és röhögéssel

mert

ott éltek

és ott élnek

akkor is

amikor éppen

nem laknak ott

a negyedik éhes zsidó

(a “csak” magyar)

kezdetben csak figyeli a vitát

barukh nem is nagyon

invitálja a tekintetével

hogy kapcsolódjon be

ami barukh részéről

félig az autizmus miatt van

mert sokszor

azokkal sem

tart fenn szemkontaktust

akiket imád

ha hosszabb monológba kezd

nincs olyan funkciója

hogy egyszerre figyeljen

kifelé és befelé

ha mégis megcsinálja

vagyis úgy beszél valakihez

hogy közben tartja a szemkontaktust

akkor az csakhamar

nagyon creepy-vé kezd válni

mert olyankor barukh

többnyire elfelejt pislogni

mint egy normális ember

csak néz mereven

mint egy őrült

és közben jeppel

szóval

részben ezért

nem invitálja barukh

non-verbális eszközökkel

a negyedik éhes zsidót arra

hogy kapcsolódjon be

az izraelről folyó vitába

részben pedig azért nem

mert nem érdekli a véleménye

mert hozzá

nem köti

a közel-keleten

kiontott

vér

láz

takony

és hányás

és röhögés

mint a másik háromhoz

mert a negyedik

“csak” magyar

akár egyet ért barukh-hal

akár nem

a véleményét

magyarországról

magyarul szerzett

információkból alakította ki

és barukh

most

ezután

az év után

(vagy

talán

mindig is

így volt?)

komolyabb hasznát veszi valakinek

aki ugyanazon nyelven hüjézi

vagy árulózza le őt

ugyanabban a dimenzióban harcol ellene

mint valakinek

aki ugyan egyetért vele

de egy másik nyelven

és aki ugyan az ő oldalán harcol

de egy másik dimenzióban

ez

így

nem érthető

igaz?

példa:

barukh komolyabban vesz

egy gázai hamaszost

aki el akarja őt pusztítani

és az országát

minden rokonával

barátjával és üzletfelével együtt

mint

egy izraelt

fenntartások nélkül bálványozó

amerikai messianisztikus keresztényt

az előbbi 

izrael-gyűlölete ugyanis

részben vagy egészben megalapozott

őszinte és hiteles

és ezért barukh

soha nem fog csalódni benne

maximum kellemesen

míg

az utóbbi

fenntartások nélküli

izrael-imádata

teljesen megalapozatlan

így aztán abból

egy szempillantás alatt lehet

fenntartások nélküli

izrael-gyűlölet

és antiszemitizmus

a negyedik éhes zsidónak

erről persze

fogalma sincs

nem hallja

barukh belső dialógusát

amit velem és önmagával folytat

és mivel ő is zsidó

és ő is éhes

és neki is van véleménye

mindenről

és még legalább

két óra van hátra addig

amíg elkezdődik

a jom kipuri imádkozás

befejező része

bekapcsolódik a vitába

nem barukh oldalán

szerencsére

persze

ő is

izraelnek drukkol

ahogy mind a négyen

de az érvei másodkézből származó

információkon alapulnak

hiányzik belőlük

a téli jeruzsálemi eső

csontig hatoló hidege

és a nyári tel aviv dunsztos nyákja

és az érzés

amikor először veri át

egy izraeli zsidó

és az érzés

amikor először rántja el

az elrobogó busz útjából

egy arab járókelő

nincsen katonakorú izraeli gyereke

nem kell tartalékosként

hátrahagynia a családját

és nincs senkije túszként gázában

sok ismerettel rendelkezik izraelről

de izrael sorsa

a számára

nem élet-halál kérdése

és ezért barukh számára

az ő szava

nem ér annyit

mint a másik fél-izraeli öregé

aki az imént éppen

olyan csúnyát

talált mondani barukhnak

hogy barukh belepirult

a két öreg fél-izraeli

(akik közül az egyik barukh)

egyszer már beleszaladt egymásba

hasonlóan sértően és fájdalmasan

és azután egyszer megbeszélték

hogy bármit mondtak is egymásnak

és bármit fognak is mondani egymásnak

az nem érinti

az egymás iránti

szimpátiát és szeretetet

úgyhogy

elvileg az is belefér

amiket most vágnak

egymás fejéhez

lelkéhez

de azért a vita

és jom kipur kimenetele után

még egymás mellé ülnek

és együtt esznek humuszt

és matbukhát

és beszélgetnek egy kicsit

a családról

hogy mindketten jelezzék

hogy bármit mondtak is egymásnak

és bármit fognak is mondani egymásnak

az nem érinti

az egymás iránti

szimpátiát és szeretetet

de ne szaladjunk előre!

mert a vita még javában zajlik

és barukh éppen most kezd bele

abba a monológba

ami miatt el akartam nektek mesélni

ezt a történetet

megint

sokadszor

rachel goldbergről beszél

akinek hersh nevű

huszonhárom éves fiát

tavaly október hetedikén rabolták el

a nova nevű zenei fesztiválról

a hamasz harcosai

és miután tizenegy hónapig

fogságban tartották

többnyire oxigén- és fénymentes

gázai alagutakban

idén augusztus harmincadikán

vagy harmincegyedikén

többször fejbe lőtték

öt másik izraeli tússzal együtt

sok oka van annak

hogy hersh és a szülei

olyan nagy helyet kaptak

barukh szívében

az egyik ok az

hogy hersh majdnem olyan magas volt

mint barukh

és hogy a halála idején

mégis mindössze

ötvenhat kiló volt a testsúlya

barukh testsúlya

jelenleg majdnem kétszer ennyi

amikor

anno

reggelire

ebédre

és vacsorára

mindössze amfetamint fogyasztott

akkor volt hetvenkét kiló

hersh teste

tizenhat kilóval

még annál is könnyebb volt

amikor a lelke kiröpült belőle

hersh tizenegy hónapos fogsága alatt

rachel és jonathan

hersh szülei

a nyugati világ minden fejedelméhez

királyához és császárához elmentek

hogy segítségért könyörögjenek

bibi netánjáhu-tól kezdve

joe biden-en keresztül

a pápáig

minden nyugati uralkodónál jártak

és ők mind megígérték

hogy mindent meg fognak tenni

hersh és a többi túsz

szabadon bocsátása érdekében

és ők mind megnyugtatták

rachelt és jonathant

hogy előbb-utóbb kiszabadul

hersh is és a többi fogoly is

idén augusztus harmincadikán

vagy harmincegyedikén

egy gázai alagútban aztán

hersh valóban kiszabadult a fogságból

nem pontosan úgy

ahogy a szülei álmodtak róla

de kiszabadult

az első golyó

a vállán hatolt a testébe

a nyakán keresztül a fejébe

és a koponyája hátsó oldalán távozott

a második golyó

már egyenesen a fejébe érkezett

és a nyakán keresztül hagyta el a testét

hersh ekkor már biztosan szabad volt

a többi golyó

már csak egykori testét

találta el

hersh halála után

rachel azt mondta az izraeli televízióban

hogy az elmúlt egy évben

azt tanulta meg

hogy a politika csak egy játék

a világ királyai és császárai számára

és hogy ő

és jonathan

és hersh

és barukh

és barukh családja

csak parasztok

ebben a játékban

akik különösebb konzekvenciák nélkül

feláldozhatók

és helyettesíthetők

és hogy nincs ez máshogy

izraelben sem

csak amikor

barukh ideért a monológban

akkor vette észre

hogy megint csak elbambult

egyáltalán nem

vette fel

és tartotta fenn

a szemkontaktust

a többiekkel

a konyhában

és akkor erőszakkal

rájuk emelte a tekintetét

miközben

valahogy

ösztönösen

tudat alatt

azt várta

ami ilyenkor

izraelben történni szokott

csendet

könnyeket

egy szörcsögő orrszívást

aztán valami olyat

hogy איזה באסה

vagy valami hasonlóan

suta

közhelyes

mégis együttérző

szót vagy mondatot

ehelyett más történt

barukh nem emlékszik

a pontos szavakra

csak arra

hogy a negyedik éhes zsidó

a “csak” magyar

teljesen matter-of-factly

mindenféle érzelemtől mentesen

valami olyasmit mondott

hogy

hát

persze

hogy

játék

a politika!

hogyan gondolhatta

hogy nem az!

egy álomvilágban élt!

barukh gyorsan közbevágott

hogy rachel goldberg

nincs egyedül ezzel

fél izrael ebben van

ebben a traumában

hogy az ország

az országuk

magára hagyta őket

hogy a kormány

egy politikai játszma részeként

felrúgta azt a társadalmi szerződést

ami minden belső ellentét

és ellenségeskedés ellenére

egyben tartotta a népet

és most elvesztették

elvesztettük a talajt

a földet

a lábunk alól

és hogy barukh is ezt érzi

és hogy azért volt jó

rachel goldberg szavait hallani

akkor te is egy álomvilágban éltél!

mondta a negyedik barukhnak

és barukh úgy emlékszik

hogy akkor azonnal cimcumot csinált

összetöpörödött

hogy helyet adjon

a konyhában szétáradó realizmusnak

és egy kicsit még ült ott

és hallgatta

hogy miért egy naiv idealista ő

és rachel goldberg

és több millió izraeli

amikor azt hitték

hogy izrael más

hogy az elmúlt hetvenöt évben

másképpen volt

aztán felállt

és átsétált a konyhából

az imaterembe

nem azért

mert ott több örökkévalócska van

hanem azért

mert ott kevesebb a realizmus

és miközben zaklatottan fel-alá járkált

a padon szunyókáló bence mellett

azon merengett

hogy micsoda nagy szerencse

hogy

nem

a negyedik

nem egy ilyen

kárpát-medencei keserűséggel

és cinizmussal megvert

magyar zsidó

látott hozzá

izrael összegründolásához

hanem egy olyan naiv idealista

mint theodor herzl

aki ahelyett

hogy realistának

igyekezett volna mutatkozni

inkább hitet próbált adni

amikor a saját államról

szőtt kétezer éves zsidó álmokról

azt mondta

hogy

ha akarni fogjátok

nem lesz dajkamese!

---